Three - The Secret

A nap most kel fel, vele egy időben én is. Cameron még alszik. Most csak ülök és nézem, ahogy alszik. Olyan aranyos. Talán tényleg beleszerettem? De még alig ismerem...
Már egy ideje nézem Cameront, mikor ki nyitja a szemét. Gyönyörű barna szemével a lelkemig hatol.
- Jó reggelt! -köszön édesen.
- Szia! Nem kéne szólnom anyáéknak, hogy hol vagyok? Már biztos keresnek.
- Azt teszel, amit jónak tartasz. Szerintem menj és szólj haza, hogy jól vagy!
- Rendben. Köszönöm, hogy megérted! -mosolygok rá kedvesen.
Meg sem várom a válaszát, már rég egy földúton sétálok az erdő mellett. Mindenhol varjak repkednek a fejem fölött. Ez kicsit megijeszt. Megpillantom anyuék házát. Nincs senki az udvaron, bár furcsa, hogy még nem kerestek. Szó nélkül benyitok a házba. Bent senki, csak pár bőrönd és egy levél:

Kedves Diana!

Remélem biztonságban vagy, és nem esik bajod, 

bár én a helyedben vigyáznék Cameronnal.

Mi? Honnan tud anya Cameronról? És mi ez az egész? Miért kell vigyáznom vele? A kérdések csak úgy záporozzák a fejemet. Annyi kérdés, de semmi válasz... 

Mi elutaztunk a nagyival egy kis időre, sok volt

ez nekünk! Annyi minden történt. Téged 

nem hoztunk, mert ismerkedned kell még az itteni

környezettel...

Puszi: Anyu, Nagyi

Felkavaró ez a levél. Miért hagy itt anya? Ha azt mondja vigyázzak Cameronnal, miért nem viseli gondomat, hogy ne essen bajom? Nem értem...ezt az egészet nem értem...

Ledobom a levelet az ágyra és feldúltan becsapom az ajtót. Már épp rohanok vissza Cameronhoz, aztán eszembe jut amit anya írt a levélbe, hogy vigyázzak vele. Ettől persze nem torpanhatok meg. Beszélnem kell vele. Folytatom utam vissza az erdőbe. Cam ugyan ott feküdt ahol volt, mikor elmentem. Lerogyom mellé és elkezd kattogni az agyam. A szívem úgy dobog, mint még soha. A torkomban csomó, és nyelni is alig bírtam. Nem merem tőle megkérdezni. Mi van, ha nem úgy reagál, ahogy remélem? Megőrjítenek ezek a megválaszolatlan kérdések. Cam rám néz, mintha érezné, hogy baj van. 

- Minden rendben? -kérdezi felvont szemöldökkel. 

- Persze, de kérdezhetek valamit? -bököm ki végre. 

- Mond csak! 

- Tettél olyat a múltban amit nem szabadott volna? Vagy van valami...titkod? 

- Miről beszélsz? Dehogy van... -forgatja a tekintetét szorongva. 

- Nekem elmondhatod! Ugyan kinek mondanám el?! -nevetek kínosan. 

- Na jó... Én igazából nem lennék fa, ha nem csináltam volna valamit...Gyilkos vagyok, Diana, gyilkos!-ordítja.
- Te jó ég! Én inkább most haza megyek... -mondom félénken.
- Diana várj, megmagyarázom! -kiabálja utánam.
Erre már nem válaszolok. Csak futok..haza. Egyszer úgy is túl leszek rajta, de még nem most. Végig egy gyilkossal éltem? Még bele is szerettem...

Az ablaknál ülök és a csillagokat kémlelem. Hirtelen valaki egy követ dobott az ablakomra. Majd mint a záporeső, megindult a kövek száma. Lementem, hogy megnézzem ki az. Cameron...
Azt mondja sajnálja és, hogy engem soha nem bántana, meg,  hogy az már a múlt. Nem tudom higgyek-e neki. Megpróbálhatnék adni neki egy esélyt...